Ojo Travieso: Cuatro fábulas húngaras

Tigre y Fábola I

Érase una vez un tigre mudo en el espacio sagrado de los tigres.

Érase una vez una escena repetida: alguien ama y pregunta. Alguien que lee cuerpos y pregunta. Alguien que imita un rugido sin historia.

Sólo será una (des) esperada que busca y de tanto tigrar cae en esos huecos que produce la voz: un tiempo enorme y fugitivo en su espiral.

¿Fue sólo un nombre brutal, una sonrisa que el viento llevó a la copa de los árboles, una palabra indecible?

Érase una vez un tigre y una fábola. Ella lo llamaba; él, escribía en la tierra. Y ella llegaba para que la lluvia borrara el mensaje. Entonces, la fábola gritaba y se embarraba, gritaba la loca maldita arrancándose los caballos que galopaban en su cabeza. Un dolor tras otro en aquel gesto inmediato.

¿Dónde estás, cachorro?, parecía decir ella, con el cariño tan propio de las fábolas. Pero, en el fondo, muy adentro, lastimaba su sangre con baladas pasadas de moda. Y el tigre mudo lo sabía. Por eso cazaba su sombra con una red para lepidópteros.

Esta así y comienza fábu

Tigris és Fabula I

Volt egyszer egy néma tigris a tigrisek szent helyén.

Volt egyszer egy ismétlődő jelenet: valaki szeret és kérdez. Valaki aki testekből olvas és kérdez.

Valaki aki ordítást mímel történet nélkül.

Csak egy elkeseredett nőstény lehet aki keres, és a nagy tigriskedés közben beleesik a

hangot keltő mélyedésekbe: saját spiráljába menekülő hatalmas idő.

Csak egy állati név volt, egy mosoly amit a szél a fák koronái közé fújt, egy

kimondatlan szó?

Volt egyszer egy tigris és egy fabula. Fabula hívta a tigrist, aki a földre írt. Fabula

azért jött, hogy az eső elmossa az üzenetet. Akkor fabula ordított és besározta magát,

ordított a szerencsétlen őrült, a fejében vágtató lovakat cibálva. Egyik fájdalom követi

a másikat ebben a hirtelen mozdulatban.

Hol vagy kölyök? - mintha ezt mondta volna a fabulák sajátos kedvességével. De

mélyen legbelül saját vérét siratta ódivatú balladákkal. És a néma tigris tudta ezt.

Ezért kergette árnyékát lepkehálóval.

És ezzel a mese elkezdődik.

Tigre y Fábola II

-Ven, caminemos un rato.

- Hasta cansarnos de ficción.

Tigre y Fábola despedazan la calle que, a esa hora, es un río de palabras.

-Esta historia no tiene salida.

-Ni entrada, ¿te diste cuenta?

Tigre ve luz al fondo de su silencio; en cambio, Fábola juguetea con su pelo que es la lectura que todos quisiéramos tener.

-¿Dijiste algo?

-No.

Tigre y Fábola cruzan el sendero de espinas. Y he aquí lo más extraño: no hay dragones ni la Zweihänder usada por Grutte Pier.

-Tendremos que volver.

- A ser lo que no somos: dos nombres sin piel.

Tigris és Fabula II

- Gyere, sétáljunk egy kicsit.

- Amíg bele nem fáradunk a képzeletbe.

Tigris és Fabula darabokra szedik szét az utcát, ami most éppen szavak folyója.

- Ennek a történetnek nincs vége.

- Se eleje. Észrevetted?

Tigris fényt lát csöndje mélyén, miközben Fabula a hajával játszadozik, mely

olyan olvasnivaló, amit mindannyian szeretnénk magunknak.

- Mondtál valamit?

- Nem.

Tigris és Fabula átszelik a tüskés ösvényt. És a legfurcsább, hogy nincsenek

sárkányok, sem Grutte Pier Zweihander-e .

- Vissza kell mennünk.

- Hogy azok legyünk, akik nem vagyunk: két csupasz név.

Fábula feliz

Lejos del arca y las aguas primordiales, Tigre se encuentra con Fábola. Se miran largamente hasta que las pestañas trenzan esta historia. Respiran. Huelen. El tiempo es ese mismo instante y vuelve al encuentro, por el placer de repetirse.

Tigre y Fábola llevan cascabeles al cuello: ahí viven las palabras, atrapadas, pero felices.

-Esto me incomoda –dice Fábola, estirando su mentón.

Bastan el brillo de un incisivo y un chasquido de lengua para que los collares de la memoria caigan al suelo, desgranándose.

-Ahora podemos despedirnos sin el peso de la literatura – declara Tigre, sacudiendo sus rayas que rebotan hasta hundirse en la tierra.

-¿Qué es la literatura? –pregunta Fábola, mientras desaparece con la mejor de sus sonrisas.

A Juan Yanes y su fabulosa Máquina de coser palabras

Boldog Fabula

A bárkától és az ősvizektől távol Tigris találkozik Fabulával. Hosszan nézik egymást,

amíg szempilláik megszövik ezt a történetet. Lélegeznek. Szagot árasztanak. Az idő

maga a pillanat , mely az ismétlődés öröméért tér vissza a találkozáshoz.

Tigris és Fabula nyakukon csengőket viselnek: ott élnek bezárva a szavak, de

boldogan.

-Ez kényelmetlen - nyújtogatja nyakát Fabula.

Elég egy megcsillanó metszőfog és egy nyelvcsettintés, és az emlékek nyakékei

leperegnek a földre.

- Most elbúcsúzhatunk egymástól az irodalom súlya nélkül - Szól Tigris lerázva

magáról csíkjait, melyek lepattannak és elsüllyednek a földben.

- Mi az irodalom? –kérdezi Fabula legszebb mosolyával, miközben lassan

eltűnik.

Juan Yanesnek és az ő mesés szó- Varrógépének

Fábula blanca

La fábula que no es fábula busca en sus propios pasos el comienzo de la historia. Espesa niebla borra sus huellas; garúa persistente moja su entusiasmo; humo de la escritora la encierra en el cofre lenguaraz; mano traicionera la describe con timbres de agua. Pero fábula conoce su destino y ya sabe el nombre de las piedras. Tropezará con el liso recuerdo; pateará al redondo olvido; cruzará el poroso amor en puntas de pie, con los zapatos en los sobacos y el silencio desabrochado. Pronto divisa el inicio donde todas las palabras se reúnen. Como es natural, a ésa hora y con ése frío, ellas duermen. Y no es capaz de despertarlas. Si mira hacia atrás, es muy probable que el tigre la convierta en exfoliante para los talones. Entonces, cierra los ojos y espera que llegue el final.

Fehér Fabula

A fabula aki nem fabula saját lépteiben keresi a történet kezdetét. Lábnyoma sűrű

ködbe vész; folytonos szitáló eső áztatja lelkesedését; az írónő hiúsága a beszélő

dobozba zárja őt; áruló kéz vízjelekkel írja le. De fabula ismeri sorsát és már tudja a

kövek neveit. Belebotlik a sima emlékbe, belerúg a kerek felejtésbe, lábujjhegyen lépi

át a szétporladó szerelmet, cipőit hóna alatt fogva a kitárulkozó csendben. Hirtelen

megpillantja a kezdetet ahol minden szó találkozik. Persze ebben az órában és ilyen

hidegben mind alszanak. És nem képes felébreszteni őket. Ha visszanéz, nagyon

valószínű, hogy a tigris sarokreszelővé változtatja őt. Ezért aztán csukott szemmel

várja a befejezést.

***

Traducción de András Kőrössy. Muy agradecida.